Másnap mikor felkeltem, az ágy mellett egy régimódi bakelitlemezről valami hegedűversenyféleség szólt. Az ablakok előtt nem volt sötétítő, a nap szépen beragyogott a szobába, és ráfestette a mozaiküveg mintáját a fapadlóra. A mozaik színes kockái szivárványként fénylettek. Egy pillanatig nem tudtam, hogy hol vagyok, aztán lejátszódott előttem a tegnap este összes eseménye. Ma az lesz a feladatom, hogy kiderítem, ki ez a fiú. Egy nap még nem a világ - ráérek holnap is továbbmenni. Hát elindultam lefelé a lépcsőn, de lent a hangok alapján nem volt senki. Az egész kastély csupa sötétség, nem úgy mint az én szobámban.
- Helló! - szólt hozzám valaki, s én ugrottam egyet, úgy megijedtem. Körbenéztem, s az ebédlőterem közepén ott állt a fiú, és a macska.
- Jó reggelt! - köszöntem vissza, bár tudtam hogy nincs értelme udvariaskodni. Most először figyeltem meg a fiú ruházatát, s ez is meglepő volt. Nem csőnadrág volt rajta, a mostani divat szerint, sőt, szerintem az 50-es évek divatjától is lemaradt. Olyan volt az öltözete, mint régen a hercegeké. Be kell vallani, jól is állt neki. Mégis valami különleges és számomra érthetetlen felsőbbrendűséget és erőt sugárzott a megjelenése. A haját is úgy hordta mint régen a főurak, csakhogy hátul zselével feltupírozta, és ez adott neki valami kisfiús huncutságot. Ahogy mosolygott, mert most mosolygott, nem volt olyan mogorva mint tegnap mikor befutottam, az is csibészes volt, olyan, amit az ember nap mint nap újra megnézne, csak hogy emlékezzen, milyen jó érzés ha valaki így rámosolyog. A gyomrom kicsit remegett, de előre léptem és kezet nyújtottam neki.
- Alice Noel. - Nem utasította el, megrázta és egy kicsit megszorította a kezemet.
- Jack Stewart - meglepett, hogy a neve mármint a Stewart ... óóh olyan mindegy! Hány Stewart élhet Amerikában??
- Gyere, Alice Noel. Mutatok valamit. - A kezemet kicsit tovább fogta a kelleténél, hogy szándékosan-e, rejtély maradt. Miután elengedett, elindult az ebédlőteremből vezető első ajtó felé. Az ajtó mögött egy hópárduc feküdt. Akármilyen meglepő, egyáltalán nem foglalkozott velünk.felénk fordította a fejét, aztán vissza is fordult - a fekete macskához, akivel mereven néztek egymás szemébe. Nem látszott agresszívnak.
- Maud, ide! - szólt Jack, s a fekete macska a vállán termett. - - Symba. Gyere lassan.
Symba, a hópárduc lassan elindult felém. Nem volt nagy és zömök, inkább az a tökéletes, kecses vadmacskaalkat. Amikor ideért, orrával hozzáért a ruhámhoz, s hirtelen hangot hallottam a fejemben.
Menekülj az elől, ami fogva tart, mert örökre bezáródik az ajtó..
Hogy ez mit jelent, fogalmam se volt. Mikor visszafordultam Jack és Maud már nem volt ott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése